Rólunk

A „Jószív” Temetkezési és Szolgáltató Kft. több mint 60 éve nyújt segítséget azoknak, akik elvesztettek egy számukra fontos, szeretett személyt. Társaságunk jogelődjét 1949-ben alapította a Győr-Moson-Sopron Megyei Tanács. Nagy múltra visszatekintő vállalatként célunk a tradícióra épülő, folyamatos megújulás, ezért szolgáltatásainkat ennek megfelelően alakítottuk ki. A hagyományok tiszteletben tartása mellett a változó kegyeleti igényeknek is eleget kívánunk tenni: társaságunk 2004-ben, saját beruházás révén valósította meg Győr Szabadhegyen, a Szabadi úti temetőben annak a modern hamvasztóüzemnek a létrehozását, mely új, korszerű hamvasztásos kegyeleti szertartások lebonyolítására nyújt lehetőséget.

Régiónkban már a XX. század első felében felmerült az emberekben a temetkezési előtakarékosság igénye és létrejött a „Jószív” Temetkezési Egyesület, melynek az államosítás előtt közel 64 ezer tagja volt. 1995-ben ezt a hagyományt kívántuk folytatni a „JÓSZÍV” Önsegélyező Pénztár megalapításával, hiszen napjainkban, ha lehet még aktuálisabbá vált az ilyen jellegű takarékszámla nyitás lehetősége, melynek révén könnyebben finanszírozhatóvá válik az elképzeléseknek megfelelő temetés. A hozzátartozók nehéz döntésekkel szembesülnek közvetlenül a haláleset után: ekkor kell megtenniük a temetés előkészítésének első lépéseit. Munkánk során arra törekszünk, hogy minél könnyebbé és átláthatóbbá tegyük az ügyintézést és biztosítsuk, hogy a hozzánk fordulók méltó módon búcsúzhassanak el szeretteiktől.

Forduljon hozzánk bizalommal!

"Jószív" Temetkezési Kft.